Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2015. október 23., péntek

Virág körökből

Sziasztok!

E heti keddi találkozónkon Sáriné Magdi mutatott be egy nagyon szép díszítő elemet, melyet párna elejére, de akár táskára is varrhatunk:


A lépések  a következők:
szabjunk ki 10-10 db 14 cm átmérőjű kört
kétféle textilből, majd ezeket színt színre fordítva varrjuk körbe és az egyik színen vágott résen fordítsuk ki, majd vasaljuk őket meg.

Majd a körre rajzolt egyenes vonalak mentén varrjuk egymáshoz a köröket úgy, hogy először a belső a) jelű vonalon varrunk össze 2-2  kört, majd a b) jelű vonalon.
A kifordított körök
Összevarrjuk őket a berajzolt vonalak mentén

Alakul a forma

Margónak 9 db kör is elég volt a karikához

Katica karácsonyi mintás textilből dolgozott                                                   







 És néhány életkép a klubban:















Következő alkalommal kétféle neszesszert varrunk majd.

Bejegyezte: ARita


2015. október 8., csütörtök

A szalagszövés technikája




Két hete, amikor Rózsa mami megmutatta gyönyörű szalagszövésű párnáját, mindjárt rábólintottunk, hogy ezt meg fogjuk varrni.





 Kellékek: 
- 30x30 as vászon – erre kerül a szövés.  A gyakorlat azt mutatta, hogy szerencsés, ha a vászon helyett  vasalós vetexet  használunk, mert jobban rögzülnek rajta a szalagok.
- illanófilc: a vászonra kerültek  megrajzolásra a kiválasztott minta szerinti kezdővonalak. 
- sok-sok gombostű.

Mindenki előkészítette a szükséges háromszínű csíkot a kellő mennyiségben, és vártuk a további utasításokat.
Már a harminc fokos szög kimérésénél kezdődtek a kérdések:  – Hogy is van? Hova kell mérni?
Rózsa mami rendkívül nagy türelemmel, mosolyogva járt köztünk, és elindított bennünket a szövéstechnika rejtelmeibe.


A szövés technikája ősrégi, a mai foltvarrók a szalagszövésnél használják. Készülhet különböző szélességű szaténszalagokból, vagy textilcsíkokból, akár farmercsíkokból is.
Esetünkben 6-7 cm-es csíkokkal dolgoztunk, melyeket talpszélességgel össze kell varrni, kifordítani és megvasalni.

 Legaprólékosabb megoldást azok választották, akik fél centis szaténszalaggal dolgoztak, ők „megszenvedtek” vele.
 Amilyen nehéz volt a kezdés, a folytatás is nagy figyelmet igényelt.  Nagy csendben dolgoztunk, ami igen ritkán fordul elő.

Mint minden alkalommal, most is tapasztható volt, az egyéni fantázia, színben, formában kivitelezésben, és persze abban, hogy ki mit szeretne az elkészült munkából véglegesen készíteni.

Az utómunkák otthon következnek.

Rózsa mami ajándéka, „zsákbamacskája” két gyönyörű gomb volt, és csipke. Ez úton is köszönjük a türelmét.

A fotók tanúsága szerint szépen alakultak a munkák., és persze most is, mindenkié másmilyen lett:













Összefoglalta: Kovács Ilon

2015. október 1., csütörtök

Szeptemberi témánk: csíkokból blokkok

Sziasztok!

A keddi találkozónkon Kissné Margó mutatta meg, amit Acélosné Magdinál készített Faddon. Nagyon érdekes ez a technika, mert ugyanabból a két csíkból két eltérő blokkot kaphatunk.

A készülő blokkokhoz össze kell varrni egy 14 cm széles mintás és egy 5 cm széles egyszínű textilcsíkot, szétvasalni, majd a megfelelő módon háromszögeket darabolunk a páros csíkból.

Mivel a háromszög derékszögű, a vágás miatt kétféle háromszöget fogunk kapni, ezeket forgatjuk  és varrjuk össze külön-külön, így a végeredmény kétféle blokk lesz:

Kicsi szélforgók a találkozási pontokon

Nagy ikszek

Néhány kép a foglalkozásról:



Marika mutatja az új utazótáskáját


Györgyi csodás iránytűje

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...