Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2016. június 24., péntek

Kedd - június 21-e

Sziasztok!

Fogadjátok szeretettel Kovács Ilon beszámolóját a keddi foglalkozásunkról:


Biztosan a meleg hatására is, de kicsit „foghíjasak” voltunk, persze ez a jó hangulatot nem befolyásolta.

Mai témánk a díszpárna készítés volt, kétféle technika szerint. Dienes Zsuzsa készült fel a munka bemutatására:
Párna jojókból összeállított virágcsokorral. Ez lehetőséget ad a kisebb textildarabok

hasznosítására, hangulatos összeállítás készülhet belőle.

Két cicus, akik háttal ülnek a világ felé, és gondolom, boldogan csevegnek....

A megadott méret alapján, a párna előlapja díszítésre került. Előkészültünk Zsuzsa útmutatásai szerint:

- eleje: 40x40 cm, hátulja: 2x40x30cm, plussz a varrásráhagyás
- a jojós párnánál szükséges legalább 15x15cm nagyságú mindenféle színű anyagdarab, többféle zöld szalag a virágszáraknak, de ezeket lehet hímezni is. A leveleknek zöld anyag, két oldalon vasalós ragasztó, vagy textilragasztó.
- a macskás párnánál a sablonnal dolgoztunk. Ezt lehet kézzel és géppel is applikálni. Itt is szükséges a kétoldalú vasalós ragasztó vagy textilragasztó. Ha valaki szeretne a macsekok nyakára masnit varrni, akkor szalag is kell.

 
Kovácsné Marika jojócsokra

Kedves kis cicusok


 
Katica jojót varr
Még a szombati Szabadban varrás hangulatához igazodva néhányan a szalaghímzés rejtelmeit tanulgattunk, és készültek az apróbb csodák:


Poppné Zsuzsi szalaghímzéses próbálkozásai

Margó csodavirágai

Ilon tűpárnái kívülről...

... és belülről


Matild néni macskás párnahuzata...

..és ez is Matild néni alkotása
... és ez is.

Matild néni csinos tűtartója

Matild néni jojóiból még bármi lehet


Sáriné Magdi ismét elkábított bennünket harmonikus színű, még készülő ágytakarójával:




És még néhány beszédes fotó:


Katica levendula buzogányt készít Zsuzsával
Folyik az alkotás


 Legközelebb július 12-én találkozunk!
Addig is varrjatok örömmel! 

2016. június 19., vasárnap

Június 18-a...

... a szabadban varrás napja

Sziasztok!
 


Ahogy terveztük ezen a szombaton a városunk Tóth Kálmán téri fái alatt varrtunk.

Egy nemzetközileg szervezett programhoz csatlakoztunk, hiszen az év leghosszabb napja június harmadik szombatja, és a foltozni, öltögetni, kötni-horgolni vágyók örömmel alkotnak ezen a napon a szabadban, itthon és külföldön is. Kellemes közös időtöltés ez nekünk, emellett pedig sok érdeklődővel is találkozhatunk.
Segítségképpen kaptunk a várostól asztalokat, padokat, és paravánokat erre a napra.

Hamar belaktuk a helyet. A kifeszített kötelünkre kerültek a takarók, faliképek, táskák, ki-mit hozott, a paravánokra is a kisebb-nagyobb kincseink.

Érdekes volt nézni, ahogy kihasználva a tér sétaútjait közeledtek hozzánk a nézelődők.
Óvatosan messzebbről, majd közelebbről. Baja nem egy hatalmas város, így hol az egyikünknek, hol a másikunknak jött ismerőse, ezáltal oldottabbá vált a nézelődés és a beszélgetés.
Akadt, aki részletesen szerette volna tudni az általunk kínált apróságok készítésének fortélyait.


A gyerekek sem üres kézzel távoztak, igyekeztünk apró ajándékokkal kedveskedni, melyet boldog mosollyal vettek át.

Készítettünk szórólapot, hogy elérhetőségeinket megismerve többet tudjanak meg foltkörünkről.

Az idő is kedvezett, nem volt túl meleg.
Kellemes program volt számunkra is. 
Beszéljenek a képek is:






















Lakiné Ilonka sokszínű alkotásai












Reméljük jövőre ismét varrunk a szabadban! 
Összefoglalta: Kovács Ilon, ARita

2016. június 9., csütörtök

Kedd - június 7-e

Sziasztok!

A keddi összejövetelünkön ugyan kicsit kevesebben voltunk a megszokottnál, de azért dolgoztunk.

Egy 3 rekeszes tárolót varrtunk, ezt a mintát 2014-ben kaptam Ancsától, a mázai csoport vezetőjétől Faddon.
Most varrtuk a foltkörünkben, íme a lépések.

 Anyagszükséglete a következő:


-         4 db 21x23 cm-es textil, 4 db 19x21 cm-es vasalós vetex  (felvasalni a 21x23 cm-es elemekre)

-     6 db 10x23 cm-es textil


-     3 db 20 cm-es cipzár, 1 db 45 cm-es cipzár (igény szerint ez lehet hosszabb is, kb. 55-60 cm)

-     1 db 9,5 cm-es textilcsík 140 cm széles anyagból (melyből sablon alapján szabjuk a trapéz formájú elemeket, 4 db-ot)

-     a cipzárvégekre textilbőrdarabok, vagy   textildarabok, cca. 2 db 3,5x8 cm-es darab - vagy körbepátozással megoldani

-        -  egyenes pánt, mely 3,5 cm széles, és cca. 140 cm hosszú, egyik oldala bevasalva

-        -  1 db 30x23 cm-es textil (ezt utólag érdemes kiszabni, lehetnek méretbeli eltérések!)

-         külsőre díszítő elemek, csipkék, gombok, stb.

A 3 db 20 cm-es cipzárhoz hozzávarrjuk a megfelelő oldalakra színoldalról a négy nagy textilelemet, hátulról pedig a 6 db kisebb elemet, ezek lesznek a zsebek.



Itt látszik a 6 db kisebb elem a hátsó oldalon.








A trapézelemeket párosával összevarrjuk, alul nyitva hagyjuk őket végig, majd dísztűzzük keskenyen.

Feljelöljük az elemek közepét és bal-jobb felé kimérünk középről 6- 6,5-7 cm-ert - ez a méret adja magát amikor az elemekhez varrjuk a cipzáros részt.



Ez után a cipis részektől lefelé 8 cm-eren végigvarrunk vízszintesen mindhárom kialakult zseben, hátul belül vannak így a zsebet alkotó kicsi elemek is.
 Kialakultak tehát a cipis zsebek.
Jöhetnek a trapéz elemek - ezeket odaillesztjük a cipzárakhoz, persze egyenként és talpszélesen lefelé végigvarrjuk őket, 7 cm-es hosszban.
Ezt megtesszük mindkét oldalon.
Most megmérjük a kialakult téglalapunkat, erre kell szabnunk egy külső elemet.
A külső elem mögé rakhatunk vetexet, de akár vékony vatelint is, és díszítőelemeket. Mérete itt 23x30 cm-es lett.
Ezt a külsőt 2-3 mm-esen körberögzítjük a zsebes, trapézfüles résszel, jöhet a pántozás.
A téglalap két hosszanti, trapézelemek melletti részét pántozzuk el először.
 Aztán jöhet a cipzár körbepántozása és rögzítése a tárolónkhoz.
A cipi egyik végét textilbőrrel dolgoztam el, a másik végét körbepántoztam.



Jó munkát!
ARita

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...