Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2012. augusztus 18., szombat

Pixel-applikáció

Alig vagyunk túl a zászlóvarráson, lobogónk és munkáink még a Kultúrpalotában várják az érdeklődőket, szerdán máris újabb program várt ránk.
Egy vadonatúj - Rita által átdolgozott - patchwork technikát tanulhattunk meg.
A minden évben megrendezendő Pavarotti mesterkurzus résztvevőinek csapatépítő tréning keretében került bemutatásra a pixel-applikáció. A Sugovica foltvarró kör és az énekesek mellett az algyői foltvarró csoport képviseltette magát.
Algyői csoport
Mi foltvarrók 1-1 előre kiválasztott képet próbáltunk elkészíteni. A kurzus résztvevői pedig közösen vágtak bele, hogy Pavarotti közel 1 négyzetméteres fotóját apró négyzetekből megjelenítsék.
A feladat nem volt egyszerű hiszen a fentebb említett ok miatt mi voltunk a technika lehetséges úttörői.
Reggel minden asztalnál megálltam, kíváncsi voltam a többiek választására.
Én egy egyszerűnek tűnő tájképet választottam és hozzá olyan anyagokat amelyek már mintájukban visszaadták a megjelenítendő témát. Utóbb kiderült jó döntés volt a kép egész gyorsan elkészült. Kb. 1500 apró négyzetből áll. Legnehezebb része számomra a tűzés volt. A végeredmény elsőre egész jó, már csak keretre vár a mű.
Összegezve egy pörgős jó hangulatú napot töltöttünk együtt. Én már várom a következőt :-)
Képek a találkozóról: itt.

Gál Hajnalka

2012. augusztus 6., hétfő

Kecskeméti Alkotó Hétvége...

...képekben:
Indulás 
Anya és lánya
Első elkészült munkák
Előttem az utódom
Ági virága
Modern narancs
Pöttyös narancs
Vasárnapi termés Szirén tolmácsolásában
Táborzárás, együtt a bajai különítmény
Beszámolót a táborozók naplójában olvashattok, Andrási Ritánál és Pachné Szévald Rózsánál.

Reiner Rita
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...