Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2014. december 22., hétfő

Foltos Karácsony

Kedves Foltostársak!

Szeretettel köszöntünk Benneteket, fogadjátok Ilon sorait a keddi találkozónkról szeretettel.



    December 16- án, kedden megtartottunk a 2014. évi záró foglalkozásunkat a Sugovica Foltkörben. Mint a korábbi években, most is az ajándékozás volt a program.
    
Valahogy más volt ez a délután. Mindenki nagyon jó hangulattal, és kis csomaggal érkezett, hogy amit otthon lázasan, csak erre a napra készített, most gazdára találjon.
   Kezdésnek beszélgettünk a múló évről, és több javaslat hangzott el a jövő évi teendőket illetően.
   Az asztalra került a karácsonyi abrosz, a teás termoszok, üdítők, és szebbnél szebb és finomabbnál finomabb pogácsák és sütemények.
Ajándékozás előtt a HEMO alkalmazottjának, Pálfi Marcsinak mondtunk köszönetet a mindig készséges segítségéért, amit a Sugovica Foltkör felé tesz, ill. tesznek az itt dolgozók. Az ajándékot Lakiné Ilonka készítette.
   Az ajándékozás „névhúzással” indult. Mindig megvártuk a csomagbontást, és titokban gyűjtöttük a varrási ötleteket.  Ahogy én elnéztem, minden ajándékon valahol ott volt a készítőjének „névjegye”, amit ő igazán tud, és szépen tud elkészíteni. Hiába, a szabadon választott kategória mindig a legjobbat hozza ki az emberből.
   Sajnos többen nem tudtak eljönni, talán majd jövőre. Meg kell jegyeznem Maászné Zsuzsit, aki elfoglaltsága miatt nem jött, de tiszteletbe tartva a közösséget, elküldte ajándékát. Köszönet érte!
   Befejezésként a tavasszal D'argentanban, Baja testvérvárosában – Franciaországban járt társaink által készített fotók vetítése történt. Nagyné Csilla nagyon felkészülten mesélt a képen látottakról. Férjének, Csabának is köszönet jár, hogy sokat segített a technikai dolgok összeállításában.   
   Így ért véget a közös ez évi záró foglalkozás. Néhány ajándék képekben:

 Ezt a szép tartót Eta néni küldte sok szeretettel Maászné Zsuzsinak.
 Ilon eltalálta Piroska kívánságát ezzel a szép utazós varrókészlettel.
 Dienes Zsuzsi Andrási Ritának adta ezt a muffinos csodaszép hangulatú köténykét.
(bevált, már lisztes is volt! )
 Margóka kapta ezt a teljesen hasznosítható csomagot: a kék anyagból készülhet valami, a csipke is lehet még dísz valahol-valamikor. És mit rejt a csomag?


 Ezt a koszorút rejtette....nem titok, a készítésekor Margóka volt az eszemben, aki nagyon szereti a natúr hangulatú csipkés, finom dolgokat. Remélem szeretettel használja majd ezt az ajándékot, mint mindegyikünk, aki a másiktól saját készítésű ajándékot kapott.







   A 2015.-i évre is vannak már ötletek, folytatjuk!

   Mindenkinek nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, Jó Egészséget, és Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok!

Szeretettel bejegyezte a Foltkör nevében: Andrási Rita

2014. december 9., kedd

Karácsonyi szélforgó




Egy újabb karácsonyfadísz lépésről lépésre

Még valamikor szeptemberben A.Rita egy spanyol oldalról megosztott egy új karácsonyfadíszt.
Most leírom, hogyan kell csinálni. Sári Magdival a december eleji foglalkozáson megcsináltuk:





Hozzávalók:  

2x10cmx10cm-es tetszőleges vászon
4-féle mintás és színben összeillő anyagból 8,5 x 8,5 cm- es négyzeteket vágunk.
40 cm keskeny szalag, vagy sodort zsinór
2 db díszgomb, vagy valami dekorációs gomb
Tömőanyag






 A 10 cm x 10 cm- es vásznat egymásra fektetjük, és egy 7,5 cm átmérőjű kört rajzolunk rá, majd a jelölés vonalán összevarrjuk. 
A varrástól néhány milliméterre kivágjuk, kifordítjuk, és annyi tömőanyagot teszünk bele, hogy jó kis duci legyen. Ha elkészültünk, a nyílást bevarrjuk.
A négyzeteket kétszer háromszögbe hajtjuk, és átfogjuk a kis „ labdánkon”. A csücsköket átvarrjuk, hogy stabil legyen.  A négyzeteket váltakozva varrjuk. Én, ahogy az ábra mutatja, kétféle anyagból készítettem. Vigyázat, mindig egyformán fogjuk a negyedbe hajtott anyagot, mert egyik oldalról a hajtás, másikról a két anyagszél látszik.. 



 Mivel a szemmértékemet már régen elvesztettem, a labdán tettem jelölést, hogy arányosan tudjam a háromszöggé hajtogatott négyzeteket felvarrni.
Ha mind a 16 darab a helyére került, meg lehet egy kicsit igazítani, hogy szépen álljanak.
Utolsó lépés a szalag felvarrása, hogy fel lehessen akasztani,  a varrásrészt eltakarjuk egy tetszőleges gombbal, vagy egyéb dísszel.
Ha nekem sikerült, akkor Nektek is!   
Kellemes Karácsony előtti szórakozás! 

Kovács Ilon tollából

2014. december 5., péntek

Ötletbörze - ismét kedd

Sziasztok!

A keddi foglalkozásunk témája a karácsonyi díszek készítése volt, mindenki hozta, amit szeretett volna megmutatni, befejezni, vagy amihez segítséget várt valamelyik társunktól a készítésben.

A hangulat jó volt ismét, szeretünk összejárni és alkotás közben beszélgetni egymással, jó érzés, hogy a rohanó világban kicsit egymással foglalkozunk, együtt vagyunk, mindegyikünk úgy, ahogy éppen kedve tartja és ideje engedi.

A képek beszéljenek helyettem és Szőkéné Zsuzsi mondatai:


 
Klárika alkotás közben.....
..... és  alkotása



Szőkéné Zsuzsa múltkori munkája, és a tegnapi nap kézimunkája. Mit lehet kihozni a szekrényben lévő anyagokból? Eredmény ez lett.

Karácsonyi csillagok hungarocell gömb nélkül, a mű még befejezetlen, hiányzik a közepéről egy szép gomb, és szalag amivel felakaszthatjuk. Ezt mutatta Ilon.

Magdi köténye, amivel dicsekedett, de kérte, hogy fej nélkül fotózzam.

Rózsika munkája, eladásra szánja!


Györgyi tavasszal elkezdett táskája Mikulás ajándék lett számára.

Piroska múlt alkalommal elkezdett, és mára befejezett terítője.
Legközelebb, december 16-án megajándékozzuk egymást foltosmódra, már készülünk és nagyon várjuk!
Addig is mindenkinek szép munkákat és sok örömet kívánok alkotás közben, szeretettel, a Csoport nevében: Andrási Rita

2014. november 29., szombat

A CD-s katedrál

Üdvözöllek Benneteket!

Az aktuális keddi összejövetelünkön Csillától tanulhattuk meg a CD-s katedrál-technika alapjait.
Csilla nagyon felkészült, a fényképezésben férje segédkezett, íme az eredmény:

 A technikát idén szeptemberben Csanádon tanultuk Marika mamától.
Csilla előadása erre épült, és ezt egészítette ki érthető magyarázatával a sűrű cikk-cakk öltés alkalmazásával, melyet nagy posztereken illusztrálva magyarázott el nekünk.
 Kész munkákat is hozott, hogy  a gyakorlatban is láthassuk a technikát.
 Hogyan is kell kivágni a szépen körbevarrt lyukakat - ezt is megtudhattuk Csillától.
Csilla minden kérdésre szívesen válaszolt

Hangulat van, zajlik az élet

Szőkéné Zsuzsi alkotása

Hullanak a hópelyhek, szebbnél-szebbek....

Egy a zöld fenyőre hullott.....
Legközelebb a csoportunk karácsonyra készülődik majd, reméljük, a hangulat ismét jó lesz!
Szeretettel és a csoport nevében bejegyezte:
Andrási Rita

2014. november 7., péntek

Egy újabb találkozó

A hópehelyterítő esete a Sugovica Foltkörrel

Jajj de szép, varrjuk meg! - mondták a Foltkör tagjai, mikor meglátták a terítőt -  nosza, akkor készüljünk rá!
Szép tényleg, de nem egyszerű, mert ugye, mi foltvarrók tudjuk, hogy az igazán szép foltvarrós munkákért bizony meg kell dolgozni, nemcsak odafigyelni a pontosságra, hanem sok időt is rá kell fordítani.

A keddi összejövetelünkön készült képeken keresztül bemutatom Nektek, hogyan haladtunk lépésről lépésre az itt látható terítővel:



A képen látható terítő volt a mintadarab, 2008-ban kezdtem hozzá.....de még nincs kész, egy külső keret hiányzik a széléről. Ehhez 2 db  7,5 cm széles csík kell majd.
Ha elkészültünk a színoldallal, jöhet bele egy vékonyabb flíz, majd a hátlap.







DE NÉZZÜK EZT AZ ELEJÉTŐL:

Előkészíteni szintén 7,5 cm széles csíkokat kellett 2 féle színből, melyből a bézs  a hópehely anyaga, a sötétebb pedig a köztes részekhez  (az anyagszéleség 140 cm).
Mindkét csíkból 3-3 db-ot kellett levágni.
A terítő hatszög alakú, így a sablont egy háromszög adta, melyen előrerajzoltam az elemeket.
Minden egyes elemből 6-6 db elemet szabtunk, a forma és az elem színe adott volt.
Itt már haladunk: a jobb oldali csík 4 elemből áll, mindegyik sablonnal kivágva, aztán a középelem egy egybefüggő csík, és a jobb oldali két elemből áll.
A jobb oldali mellől még hiányzik egy elem, ez egy háromszög, melyet utólag, a leigazítások után varrhatunk fel mindegyik elkészült részháromszögre.
Így kapunk meg 1-1 nagy háromszöget.
Ekkor még a háromszög 2-2 oldalára varrunk 1-1 3,5 cm-es bézs csíkot, ez adja meg a hópehely vázát - a bejegyzés első képén ezek a csíkok is jól láthatóak.
Természetesen közben midig szétvasalunk, igazítunk.
Rendhagyó módon ez a háromszög nem az előírásoknak megfelelően készült, de pont ezért két izgalmas mintát is lehetővé tett:
Magdi első kirakója....

...és kicsit másképp forgatva














A bajai Karitász részére sokféle apróságot készítettek  a Foltkör tagjai, ezeket kedden hoztuk be.
Az ajándéktárgyak felajánlása majd a következő találkozónkon is folytatódik.

És itt láthatjátok Maászné Zsuzsi munkáját, szépen alakulnak a katedrál ablakok - ezt a technikát Kovácsné Marikával varrtuk az előző alkalommal.








Sok szép munkát kívánok Nektek, hamarosan újabb élménybeszámolót készítünk, üdvözlettel a Foltkör nevében: Andrási Rita

2014. október 27., hétfő

A katedrál



Újra kedd

21-én, kedden  kicsit nosztalgikusan indult a délután, újra a régit teremben kaptunk helyet.

Marika irányításával a katedrál-ablak technikával dolgoztunk.

Hogy egy kicsit oldódjon a komoly munka előtt a hangulat, sor került a beígért elismerések kihúzására. Magyarázat: akik korábban – szeptembertől – tartottak foglalkozást azok jelképes ajándékot kaptak. Úgy tűnt nem volt rossz ötlet. A meglepetések kizárólag a foltvarrás területén hasznosítható csecsebecsékből álltak.

Ma kaptunk egy szekrényt is, amit kitakarítottunk, és a Sugovica Foltkör könyveit, sablonjait és egyéb varrós kellékeinket tároljuk mostantól benne. A szekrényt sikerült egy mindig zárt szobába elhelyezni, így biztonságban tudjuk. Ezért köszönet a Marketing Kft-nek, és a Közösségi Ház dolgozóinak.

Megbeszéltük, hogy a Bajai Karitász által kapott anyagokért cserébe foltvarrós ajándékokat készítünk a legközelebbi foglalkozásra.

Néhánya elhozták a korábbi munkáikat, amit otthon mindenki befejezett. Ezekről készültek a képek.

Kovács Ilon tollából

Előző munkáink

Jó hangulatban


2014. október 10., péntek

Meglepetés, elismerés



Korábban már szó esett arról, hogy aki vezeti a foglalkozást, azt lepjük meg „valamivel”.
Mivel a foglalkozások témáit „ezt szeretném megtanulni” lista alapján állítjuk össze, az ügyesebb Klubtagok vállalják az oktatást. Az oktatások mögött sok esetben, táborokban tanult dolgok, vagy autodidakta módon elsajátított csodák vannak.

Mindkettő idő- és költségigényes is. Aki foglalkozásvezetést vállal, felkészül, előre elkészíti a terítőt, neszit, pénztárcát, stb. A leírást is sok esetben hozza, sokszorosítva.  Tehát megérdemli az elismerést.

Amikor felvetettem az ötletet, a többség elfogadta, azok tiltakoztak, akik oktatók szoktak lenni.  Ez a dolgok rendje.

A meglepi összege egy foglalkozás alkalmával egy fő által fizetett összeg + - pár forint. Teljesen szimbolikus!

Az első 11 foglalkozás elismeréseit megvettem és becsomagoltam. / Köszönöm a bizalmat./

Aki 2014. szeptember 9-től foglalkozást vezetett klubtagunk a következő találkozónkon megkapja a meglepetést.

Nem akarok titkolózni, tehát mellékelek egy képet. Remélem felkeltettem ez érdeklődéseteket. :)
                                                                                                  
Üdvözlettel: Kovács Ilon


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...