Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2016. december 1., csütörtök

November 29-e kedd



Sziasztok! Fogadjátok szeretettel Kovács Ilon beszámolóját az idei utolsó dolgos keddünkről:

Ma ismét szerteágazó volt a munkánk. 
Mondhatnám úgy is, hogy mindenki mást csinált.

A hivatalos program Poppné Zsuzsi szép karácsonyi mintás terítője volt. 


Már az előzetes tájékoztató alapján néhányan kiszabták, és Zsuzsi segítségével összeállították. Ennél a munkánál fontos volt, hogy a többszínű és mintás anyagokból összeálló terítőben a csíkok harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz. 
Zsuzsi megadta az anyagszükségletet egy kb.90x40 cm futóhoz:

- 28 db 6cmx18cm különböző színű, mintájú csík.Ez lehet karácsonyi, vagy bármilyen egymáshoz illő anyagokból (maradék anyagdarabokból).
-  a szegélyhez világos színből kb. 10cm széles kb. 240 cm hosszú csík. Ezt a végén kell kiszabni pontosan.
- hátlap kb.  90x40cm-es lepedővászon, vagy más textil
Mintának több terítőt mutatott Zsuzsi, hogy mindenki „képben” legyen.


A csíkok kiválasztása, esetleg cseréje

Sorrendben kirakózás, majd varrás alulról felfelé

Sáriné Magdi rendületlenül varrta a francia munkát, mivel már „egyszemélyes” fázisba ért a feladat. Ő öltögette, állva, és melegítve a kályhát.







Kovácsné Marika is elkészült a csanádi napon Andrási Ritától tanult ajtódísszel. Mindenki megcsodálta a szőlővesszőkből összevarrt kerítését is:





Kupsza Nóra megmutatta a spárgás díszítésű fenyőfát, amit Anyukája Kati készített. Nagyon újszerű kivitelezéssel készült:

Gunics Klári nagyon ügyes volt, mert már a második keretes táskát készíti, amit a legutóbbi varrós napon tanultunk. Szépre sikerült:



A többség a Szent László ÁMK részére a jótékonysági vásásukra készülő ajándékokat állította össze. Sok-sok karácsonyi illatú zsákocskát készítettünk közösen, ezt még többen megtoldották az általuk készített és felajánlott apróságokkal.













Ezzel az ajándékcsomaggal szeretnénk megköszönni az iskolának, hogy foltvarrós szombatjainkon rendelkezésünkre bocsátanak egy osztálytermet, ahol varrhatunk.

A terem világos, kényelmes és mivel a város centrumában van mindenki számára megközelíthető, örömünkre az udvarban még parkolni is tudunk, ami alapvető szempont, hiszen a varrógépeket oda is kell vinni, és el is kell szállítani.

 
Foltkörünk nevében néhányan fogjuk átadni az ajándékokat, melyeket a diákok a karácsonyi jótékonysági vásáron meg is vásárolhatnak.

Idei utolsó találkozónkon ünnepelni fogunk, több meglepetés is lesz, már alig várjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...