Rólunk

RÓLUNK:

Nevünket - a földrajzi elhelyezkedésünk okán - a Duna bajai mellékágától, Sugovicától kölcsönöztük, mely elnevezés a szerelmes leány, Súgó Vica balladájához kötődik. Van azonban egy kulturális magyarázata is a Sugovica szónak, ez pedig az, hogy a régi időkben a vízre jártak le az itt lakó sokacok és bunyevácok mosni, mitől is a víz koszos lett, ez horvátul annyit jelentett: "šugava voda" (azaz zavaros víz). E szavak összeolvadásából maradhatott meg a Sugovica elnevezés. Bárhogy is legyen, e név örök...

Egyenesen a halászlé fővárosából, foltból, cérnával varrt barátságok körét találod...

2018. november 7., szerda

CSENDES VARRÓS SZOMBAT


Fogadjátok szeretettel Kovács Ilon sorait egy csendes varrós napunkról:

2018. október 27-e nem is akármilyen nap volt!

Molnárné Marika céhmestert vártuk nagy izgalommal Szekszárdról.
Ahogy Andrási Rita megírta a körlevelet, mi is lesz, mit vigyünk, szófogadó csoporttagokhoz híven, mindenki - varrógép nélkül – mégis nagy pakkokkal érkezett a kézi applikálás technikáját megtanulni.

Helyfoglalás, kipakolás, némi moraj, és nyílt az ajtó. 

Egy végtelen békés arcú, mosolygós tekintetű Hölgy érkezett, egy korban hozzá illő Úrral és egy Fiatalemberrel. Ő volt Molnárné Marika, akivel érkezett a férje, és az unokája. 

Marika lényéből az első perctől érződött valami végtelen nyugalom, és biztonság.
Kíséretétől hamar elbúcsúzott, és lassan bontogatni kezdte a munkáit a csomagból, persze még úgy, hogy ne nagyon lehessen látni....

Röviden bemutatkozott. Szekszárdon él, építészmérnök, majd később lakberendezéssel foglalkozott. 2000 óta készíti ezt a különleges, jó szemet, türelmet, és alázatot kívánó kézimunkát, a foltvarrásnak egy rendkívül szép variációját, a kézi applikálást.

Beszéde közben bemutatta munkáit, amiket látva én olyan kicsinek éreztem magam, hogy még levegőt venni is elfelejtettem. Néhány darabot, engedélyével lefotóztam...

Ennél a technikánál, ahogy Ő mondta, „nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos”. Akkor még nem igazán gondoltuk, mit is jelentenek a szavai.

Amikor megközelítettük és kézbe vettük a munkáit, akkor nemcsak én döbbentem meg, hanem mindannyian. Aprólékos precíz, tényleg mérnöki pontossággal készült minták, és blokkok, a kereteken a tűzések- nem is folytatom – mestermunka - és mind-min kézimunka!

És eljött a varrás ideje. Kartonból kivágott  motívumokat hozott, amit szabad volt másolni, és kinek-kinek a tetsző mintával lehetett kezdeni varrogatni.
Marika mindenkinek megmutatta a kezdést, az anyagtartást, és az olló használatát, még a láthatatlan csomó kötését is megtanultuk!

Össze-össze néztünk: No, ez nem az én világom! Ez sem lesz a kedvencem! Tudod, mikor fogok én ilyet varrni! Még mit nem! No meg: nem fejtek!

Olyan csend volt, hogy mióta a Foltköbe járok, még nem tapasztaltam hasonlót. 

És jött a meglepetés...Rita felhívta Kovácsné Marikánkat, vajon miért nem jön ma velünk varrni? Hisz ő nagyon szépen varr kézzel, pont neki való a feladat, de Attila bácsi mondta, bizony nagy munkában vannak...Hát jó, varrtunk tovább.....azt egyszer csak...... Marika megérkezett Attila bácsival és a rengeteg frissen sült kelt kaláccsal - Marika keltese életmentő volt. Nem azért mert éhesek voltunk, hanem egy kicsit azok lehettünk, akik vagyunk, lazák, görcsös bizonyítás nélküliek, felszabadultak. Marika, ahogy jött, már ment is, a kalácsok pedig szépen fogytak....ez a gesztus megfizethetetlen......

A lazaság nem tartott sokáig, mindannyian visszaültünk a munkánk mellé, és lehajtott fejjel dolgoztunk.
Én délig tudtam csak maradni, kemény 4 cm-et varrtam, pedig a legegyszerűbb formát választottam.

Azt hogy mi történ miután én eljöttem nem tudom, de bevallom, nagyon jól éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy vasárnap délelőtt. be is fejeztem, amit előző nap elkezdtem. Hogy milyen lett? Nekem tetszik, pont ilyet szerettem volna!

Kedves Marika nagyon köszönjük, hogy velünk voltál, türelmesen válaszoltál ugyanarra a kérdésre, amit szinte, külön-külön többször is feltettünk neked, amikor ott szorongtunk körülötted. Lényeddel és bátorító hangoddal elhitetted velünk, hogy menni fog, és meg fogjuk szeretni. Én úgy gondolom, hogy vissza-vissza fogunk térni az általad tanultakhoz, és sokan megszerettük most a kézi applikálást, így biztos lesz folytatás! Nagyon szépen köszönjük!













 
 





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...